Swamp Of Slaughter

Szoktam mondani, hogy ha mással nem is, egy jó női hanggal minden gagyi zenét el lehet adni, legyen szó akármilyen stílusról, engem ráadásul a gothic és szimfónikus stílusok iránti rajongásomból adódóan különösen könnyű megvenni egy kellemes female fronted akármivel. Most a címhez hűen, az "akármin" van a hangsúly, így ezúttal egy folktronica-ban utazó énekesnőt szeretnék bemutatni az újonnan létrehozott, külön erre szentelt rovatban, amit mostantól mindig megtaláltok jobboldalt az "állandó rovatok" nevű dobozban.
 

Történt december eleje tájékán, hogy külföldi sorozatok után kutatva, ráakadtam a Dollhouse-ra, melynek befejező epizódjának a végén megfogott egy szám, melyet aztán a soundtrack felkeresése után sikerült is azonosítanom. Ezek után nosza, irány a youtube, ahol ráakadtam a dal koncert verziójára, melyben az eredeti előadó (Lissie) Ellie Goulding-el duettben énekelte el az Everywhere I Go-t. A kíváncsiságtól vezérelve aztán lekaptam a netről Ellie legújabb (és mint kiderült, eddigi egyetlen) teljes albumát, ami aztán legnagyobb meglepetésemre első belehallgatásra letaglózott.

Lerántva a leplet, bizonyára sok, mai népszerű zenét kedvelőnek nem mondok újat ezzel, hisz elég fiatal "trendi", felkapott csajról van szó, akinek a rádióban is megfordulnak a dalai, de a hangját hallva azt mondom, sokakkal ellentétben, tőle nem sajnálom a sikert, mert még a stílusban laikusként is tisztán látni/hallani, hogy valóban tehetséges. Lights c. bemutatkozó albumán szinte kivétel nélkül emlékezetes számok kaptak helyet, van persze köztük nagyon eltalált és "csak" simán kellemes, de összességében tényleg elmondható, hogy egy egyenletesen magas színvonalat képvisel a dalcsokor. Személyes kedvencemként 3 szerzeményt emelnék ki: az I'll Hold My Breath, a This Love (Will Be Your Downfall) illetve a legnagyobb sláger, a Starry Eyed, melyhez egy kellemes emlékem is fűződik. Irónikus módon épp akkor szólt ez a szám a rádióban, mikor a december végi bécsi Gorgoroth koncert előtt nézelődtem a Favoritenstraße egyik üzletében... Szóval igen, metalos emlék, de kellenek ezek, hogy az emberhez közelebb kerüljön egy zene.

Visszatérve Ellie-hez, nem csak a hangja, de ő maga is pofátlanul gyönyörű, mondjuk a Lights borítója fölött nem sikerült napirendre térnem, itt szinte rá sem lehet ismerni, mintha nem is ő lenne a képen, a világító pöttyök meg olyanok, mintha valaki unalmában szórakozott volna a paint-el néhány pohár feles után. Ehhez képest a single-k és a Lights felturbózott újrakiadásának (Bright Lights) külcsínje már kimondottan mutatós. Ráadásképp, erre a bónuszolt kiadásra sikerült felpakolni 7 nagyon király friss számot, közülük a Lights, a Human és a Little Dreams valami egészen elképesztő, ajándékba pedig még a londoni iTunes fesztiválon rögzített hanganyag is helyet kapott a csomagban, melyek videói egyébként a 'tube-on kristálytiszta képminőséggel megtekinthetők.

Lehet, hogy csak nekem, mint kívülállónak különleges az, amit Ellie csinál, mindenesetre a hangját ezer közül is felismerném, főleg az irdatlan mennyiségű mai populáris szemét közül, akik brutális összegeket szakítanak egy-egy parancsra szállított, közizlésnek eleget tevő, idétlen tákolmány népszerűsítésével. Akik kellően open-minded-nek érzik magukat, netán limit nélkül buknak a női énekre és eddig még nem tették meg, szerintem nyugodtan adhatnak egy esélyt ennek a brit tüneménynek. Én személy szerint élőben is boldogan befizetnék egy hazai Arénás vagy a közelben határon túli koncerte, de talán még egy idei Sziget-es fellépésre is sikerülhet őt pestre csábítani. Akkor lennék csak igazán "starry eyed"...
 Starry Eyed videóklip:

Guns And Horses:

Lights az iTunes fesztiválon: