Vészesen közeleg a leszámolás napja, szombaton ugyanis megint egy régi kedvencemet láthatom majd élőben az A38 hajón, egy hétre rá pedig ismét a bécsi Szene-be megyek látogatóba, ahol az azóta is sokat pörgetett új Artas lemez hivatalos megjelenését ünnepeljük majd egy kisebb helyi apokalipszis előídézésével a testvérváros szívében. Most azonban újfent két filmet hoztam ajánlóba, ami ezúttal valóban a szó szoros értelmében értendő, ugyanis mindkét alkotás várakozáson felüli élményben részesített.
Kezdeném a szombat éjjeli kiválasztottammal, mely egy két részes fantasy vígjátékot takar. A film címe önmagában elég semmitmondónak tűnik, mert valljuk be, azért A Postamester nem túl felcsigázó elnevezés, főleg egy fantasy esetében, ahol az ember minimum misztikus lényeket és fantáziadús történetet, valamint már-már drámaian emelkedett hangulatot vár. Egyébként is szokták mondani, az ilyesmit játszani jó igazán, nézni már kevésbé élvezetes. Nos, erre azért valamelyest sikerült rácáfolniuk az alkotóknak, mert ha nem is olyan direkten mint a releváns művek esetében, de végső soron itt is ugyanúgy megkapjuk a stílusban kedvelt felsorolt jellemvonásokat.
Az alap sztori lényege, hogy a rablást, csalást, hamisítást, sikkasztást és minden más "finomságot" elkövető Álbajsz úr (Richard Coyle) egy angyalnak köszönhetően megmenekül az akasztófától, ám cserébe azt a feladatot kapja, hogy indítsa be újra Ankh-Morpork városának postahivatalát, ami mint kiderül, a konkurenciának, Álbajsz saját lelkiismeretfurdalásának és egy váratlan szerelemnek hála, nem is olyan egyszerű és veszélytelen feladat. A keretet amúgy rögtön a film elején, amolyan szájbarágós módon tudatják a nézőkkel, így nincs sok ködösítés, vagy különösebb meglepetés, a megvalósítás és a háttér színezése ellenben rendkívül ötletes, nem beszélve a szereplők elnevezéséről, melyek közül a kattogót üzemeltető főgonosz "Mohón Teper" karaktere egész egyszerűen zseniális - mintahogy a színészi alakítások is. A két tulajdonképpeni főszereplőt alakító Richard Coyle és Claire Foy (Adora) nagyon érzik ezt a műfajt. Előbbi a (statiszta szerep ellenére) az egyik kedvenc filmemben, a Perzsia hercegében is bizonyított, míg Claire-re ezek után nagyon kíváncsi vagyok, mit nyújtott a Boszorkányvadászatban.
A sokszor megmosolyogtató szerencsétlenkedések mellett a mondanivaló mai szemmel nézve egyértelműen a postai, fizikai levél és az internet adta lehetőségek közti ellentétre van kiélezve, mindez megbolondítva egy csomó olyan kalanddal és egyéb adalékkal, amik szabályosan képesek a képernyő elé szegezni az embert. Az összességében 3 órán át húzódó bonyodalmak, így egyáltalán nem tűnnek unalmasnak, bár meg kell jegyeznem, magam sem egy szuszra néztem végig a filmet, viszont tanácsos huzamosabb időn belül benyomni a második részt, mielőtt az álomvilágból teljesen visszazökkenénk a valóság csúfos realitásába. Az tehát nem titkolt tény, hogy nem kimondottan a felnőtt korosztálynak készült ez a mű, nekem legalábbis sokszor támadt olyan érzésem, mintha valaki egy könyből olvasná fel nekem az esti mesét, de ettől függetlenül ez egy nagyon szerethető, kedves történet, igazán profi körítéssel, melynek további érdekessége, hogy a filmet Magyarországon forgatták, így ha másért nem is, már csak kíváncsiságból is érdemes belenéznie az erre fogékony közönségnek.
10/8
Trailer:
Vasárnap este aztán A gyilkos bennünk-el visszakúszott a horror a media playerembe. Ennek a mozinak kimondottan nagy elvárásokkal feszültem neki, legalábbis a pár sorba belesűrített tartalom alapján ígéretesnek találtam a filmet. Már eleve az öngyilkosságot feszegető témakör eltér az átlagtól, bár nem biztos, hogy egy magamfajta szuicid hajlamú embernek ez a legmegfelelőbb módja a kikapcsolódásnak, de lényeg a lényeg, kegyetlenül eltalált másfél órát dobott össze a rendező és brigádja.
A Mártírokhoz hasonlóan itt is pár perc leforgása alatt megkapjuk az első beteges dózist, és noha alapból itt is a pszichés megterhelésen van a hangsúly, a folytatás megvalósítása össze sem hasonlítható az említett agymenéssel - itt valahogy sikerült megtalálni az arany középutat a horror és a thriller világa közt. Az öngyilkosságok előzményei és kivitelezése elsőrangú munka, vérfürdő nélkül is húszasával ugrál a pulzusunk az emberek hullása közben, hiába tudjuk és érezzük szinte saját bőrünkön, hogy hol fog éppen feltűnni az önkéz általi halálba taszító hasonmásunk.
A film egyébként elég élesen támadja a vallást, azonban kicsit a sorok közt olvasva, a mindennapi életben is találkozhatunk hasonlóan radikális hitbéli felfogással, melynek gyújtólángja a magasztos parasztvakítás mellett lehet akár önös érdekből fakadó uszítás is (mint ahogy erre kiválóan rámutat a pap később bűntudatot keltő korábbi "tűzparancsa"), akár konkrétan az ateizmust vagy az egyszerű kívülállókat érintően. E tekintetben különösen nagy pofont adott a forgatókönyv a kereszténységnek, mikor Lindsay-t (Elisabeth Rice), aki maga is hívő, saját elvakult barátja és szülei rabolják el otthonában, csak hogy kiűzessék belőle a gonoszt, pusztán azért mert megvédte Aidan-t (Thomas Dekker), egy ateista srácot a papnövendék pasija "megtisztító" agyonverése elől. Ez azonban csak 1 kiragadt részlet, az eseményekkel párhuzamosan szinte futószalagon jönnek a "hit katonáinak" döbbenetes megtorlásai, melyekről a rendőrség szemlesütve tudomást sem vesz. Tulajdonképpen ez az, ami valódi súlyt sző a történetbe, hát még ha figyelembe vesszük az öngyilkosság el(nem)fogadottságának kérdését.
Mindehhez a helyszínt kíválóan választotta meg a rendező, a misztikus benyomást keltő kisváros tökéletes teret biztosít ennek a beteg elhalálozási koncepciónak a lebonyolítására, ami idővel Lindsey-t is utóléri, aki azonban (Aidan segítségével) foggal-körömmel küzd az életéért. 
Időközben aztán totális káoszt okozva lehull a lepel egy s másról, végre megadva ezzel az első szükséges csavart a filmnek, ám az igazán áhított nagy durranás egészen az utolsó másodpercekig várat magára, miközben mi nézők, fejben már ezerféle variácót legyártottunk befejezés gyanánt - mindhiába. A kezdetben látszólag céltalan gyilkosságoknak végül tökéletes értelmet ad az író ember-undorral teli végkifejlete. Zseniális alkotás...
10/10
Trailer:
