Swamp Of Slaughter

Mikor januárban elhatároztam, hogy kiugrok Bécsbe aprítani egyet az Artas lemezbemutatóra, még nem is sejtettem, hogy aznap este egy másik kegyetlenül király csapattal is összehoz majd az a fene nagy szerencsém a fém zenék terén. Már a beszámolóban is sokat dícsértem Method-ékat, aztán kín-keserves várakozás után megjött a lemezem is, frissen-ropógosan egyenest a kinti groove-gyárosoktól, és mivel amúgyis érlelődött már bennem az ötlet egy "maszek" intire, gondoltam most eljött a tökéletes alkalom, hogy a szokásosnál talán kicsit bővebb terjedelemben kifaggassam egy frissen felfedezett büszkeségem tagjait.

Régóta vártuk, készültünk rá és egyebek, tegnap viszont végre megérkeztek a beígért Sole Method interjú válaszai, amiből aztán kiderült, hogy a lehető legörömtelibb dolog miatt késtek pár hetet a válaszok, ami nem más, mint a következő anyag immáron megkezdett munkálatai. Helyettem azonban beszéljen inkább az illetékes, a kérdésekre Peter Fritz válaszolt:

 

Swamp Of Slaughter: Hello srácok! Viszonylag friss csapat vagytok a színtéren, ezért kezdjük rögtön egy rövid bemutatkozással. Kik vagytok ti és mire számíthat az óvatlan headbanger, ha meghallja azt a nevet, hogy Sole Method?
 

Peter Fritz: Egy rakás srác vagyunk az osztrák Styria-ból, akik a thrash metal attitűdőt keverik némi modern brutalitással!
 

SS.: A kezdeti demók és az első nagylemez után milyen volt a zenekar fogadtatása? Mikor kezdtétek először azt érezni, hogy van nevetek a hazai underground körökben?
 

P. F.: Nos, a korábbi bandáinkkal már szert tettünk némi ismeretségre, szóval nem teljesen újoncként csöppentünk bele a helyi metal underground-ba. Az emberek inkább már elvárásokkal, ugyanakkor lelkesen fogadtak minket, hogy lássák az új bandánkat.

SS.: A 2008-as debüt után tavaly októberben a folytatás is megérkezett egy igencsak aggresszív album képében. Mi inspirálta a dalírást? Honnan ez a rengeteg energia?

 

P. F.: Nem igazán tekintünk debütként a Collateral Suicide-ra, előtte ugyanis már egy csomó demót, promó anyagot és többé-kevésbé teljes nagylemezt is felvettünk, szóval számunkra az igazi bemutatkozást az immáron kiadói háttérrel és nemzetközi terjesztéssel megjelent The Way Of The Descent album jelenti.

De köszönjük a dícséretet. Az energia amit említettél, talán abból ered, hogy eddigi karrierünk során először készítettünk a Descent-hez hasonló anyagot. Ez mindenképpen nagy löketet adott.

SS.: A cuccot elhallgatva nem csak a dalok, de a hangzás is kegyetlenül mészárol. Mennyire volt időigényes ennyire gyilkos módon belőni a sound-ot?

P. F.: Voltaképp azóta kerestük ezt a hangzást, mióta csak elkezdtük felvenni az első számainkat. Mondhatni tehát, hogy minden egyes demó, promó és szerzett tapasztalat, amit magunkba szívtunk az olyan nemzetközileg is elismert producerektől, mint Tue Madsen, hozzájárult a mostani végeredményhez. De készüljetek a folytatásra!

SS.: A borító és a booklet ábrái is nagyon aprólékosan kimunkáltak. Van külön koncepció a külcsín és a belbecs destruktív hangulata között?

P. F.: A The Way Of The Descent egy egyén személyiségének pusztulását írja le, ezért választottunk pár történelmi destruktív és hátborzongató képet és, mit mondhatnék, a tervezőnk Sebastian bámulatos munkát végzett a lemez hangulata által megkövetelt atmoszféra kialakításában.

SS.: A lemezre felkerült egy Judas Priest feldolgozás is. Miért tőlük és pont ezt a dalt választottátok? Stílus tekintetében igencsak más típusú zenében utaztok...

P. F.: Tulajdonképpen Mike és én már játszottuk ezt egy korábbi bandánkban, de mivel még mindig imádjuk azt a számot, nem csak hallgatni, de előadni is, így felkerült a korongra. Ez egyben része is az új, saját hangzásunknak.

SS.: A bemutatkozó anyag szerzői kiadása után, a The Way Of The Descent már a Twilight Records-nál jött ki. Az új album gyümölcse a lemezszerződés, vagy már előtte felfigyeltek rátok a kiadónál?

P. F.: Már a Collateral Suicide egy promója nagyon bejött nekik, a szerződést pedig közvetlenül utána alá is írtuk, hogy befejeződtek az említett lemez felvételei.

 

SS.: Szóba került esetleg, hogy a Collateral Suicide-ot is kihozzák? Itt Magyarországon pl. abszolút beszerezhetetlen az a cucc...

P. F.: Ami azt illeti nem igazán, mert úgy terveztük, hogy a ...Descent lesz a mi első igazi albumunk, ezért inkább erre fordítjuk a cég fáradozásait és promotáljuk az anyagot.

SS.: Még az előző anyag kapcsán készítettetek egy videóklipet az – egyébként hatalmas – Go Sick c. nótához. Hogyan emlékszel vissza az akkori forgatásra, illetve terveztek-e hasonló akciót valamelyik friss dalra?

P. F.: Perpillanat a ...Descent album készítéséről van egy making of videónk, ami online lecsekkolható, de jelenleg is tervben van egy klip, méghozza a következő albumunk egyik dalához, aminek megírásának amúgy épp a kellős közepén járunk. A Go Sick videót felidézve, messze az volt az eddigi legfárasztóbb meló, teljesen kidöglöttünk, mire minden a helyére került.

SS.: Előbb vagy utóbb a legtöbb bandát utóléri a tagcserék átka, még ha kezdetben baráti is a viszony a zenészek között. Nálatok mi a helyzet ilyen téren? Voltak már hasonló tapasztalatok vagy komolyabb nézeteltérések?

P. F.: Azt hiszem a mostani felállás a legjobb, ami pillanatnyilag összehozható. Korábban voltak gondok az első basszerünkkel, aki nem vette annyira komolyan ezt az egészet, mint mi. Szerencsére egy régi barátunk, Rob, éppen akkor hagyta ott a bandáját, mikor elhatároztuk, hogy keresünk valakit a helyére, szóval gyorsan megvolt a váltás és jól megvagyunk vele. A másik – velem együtt – három srác már régóta együtt van, úgyhogy nyugodtan mondhatjuk, hogy van egy "stratégiánk" rá, hogy túllépjünk a zenei és személyes ellentéteken, anélkül, hogy háborúznánk egymással.

SS.: Januárban volt alkalmam személyesen is megtapasztalni, hogy a friss szerzemények nem csak lemezen, de élőben is hibátlanul működnek. Mintha külön erre a célra íródtak volna...

P. F.: Nem erre megy ki a játék. Mi mindig egy kibaszott kemény élő-banda leszünk! Bár igazság szerint többet erőlködünk azzal, hogy az élőbeni energiát és hangulatot visszaadjuk lemezen, semmint fordítva.

SS.: Szerinted élőben mely számok ütnek a legnagyobbat? Mik a ti és a közönség kedvencei?

P. F.: Nehéz megmondani, ez sokmindentől függ: hogy érzed ma magad vagy éppen el van-e baszva a kedved az elcseszett mindenség miatt. Ilyenkor az atombomba becsapódással felérő Blasted And Broken pl. tökéletes. Vagy éppen tele vagy energiával, lelkesedéssel és le akarod nyűgözni a közönséget? Akkor a What It's Like To Be A Machine a legjobb választás, és így tovább...

Ami a rajongókat illeti, őszintén szólva, fogalmam sincs. Néha a Go Sick-hez hasonló régi számokat követelik, aztán egy héttel később, több száz kilométerrel arrébb már arról az albumról akarnak hallani valamit, amiről soha nem játszunk élőben...

Személyszerint mi szeretjük az olyan brutálisan hengerlő számokat, mint a What It's Like... és az Echos Of The Dark, de mint író és előadó, az összes dal olyan, mintha a gyereked lenne – nincs igazán kedvenced közülük.

SS.: Áprilisban pár helyi bandával együtt nyitni fogtok a Neaera előtt az Easter Bang fesztiválon. Milyen különleges csapással készültök majd húsvét alkalmából? :-)

P. F.: Voltaképp semmit sem terveztünk, de köszönjük a tippet. Meglátjuk milyen meglepetés ajándékot hoz majd a metal nyuszi. ;-)

SS.: Nagy vonalakban amúgy hogyan jellemeznéd az osztrák klub életet? Hol vannak a legjobb helyek, illetve elég felkészültnek tartod-e a berendezéseket és egyéb körülményeket (hangzás, tér, ilyesmi...)?

P. F.: A felszerelések nagyjából korszerűek, többnyire a színpadok is rendben vannak, a hangzás és a fénytechnika meg általában a saját felelősséged.

Jobb klubok a nagyobb városokban vannak, mint pl. Bécsben, Grazban, Salzburgban, Linzben, Klagenfurtban stb., de Ausztria távolabbi vidékein is korrekt helyek vannak, csak keresni kell őket és gyűjteni némi információt róluk. De ezek nem kimondottan rock és metal klubok, mindenféle zene és stílus előadói megfordulnak arrafelé.

 

SS.: Idén májusban nálatok is lesz újra Metalfest. Várjátok már valamelyik bandát, netán látsz rá esélyt, hogy ti is fellépjetek a három napos őrületen?

P. F.: Nos, azt hiszem az Arch Enemy-t, az Amon Amarth-ot és az Amorphis-t mindig megéri meglesni, ami pedig minket illet, mikor mi is eljutunk majd oda, minden bizonnyal olyan osztrák haverok előtt fogunk játszani, mint a The Sorrow vagy a Belphegor, és sokan mások.

Őszintén szólva az ilyen fesztiválok felhozatala az afféle kisebb bandákra vonatkozóan, mint amilyenek mi is vagyunk, nem annyira nyerő dolog, inkább a helyi underground csapatoknak kedvez, mi pedig több száz kilométerre vagyunk tőlük, szóval elég nehéz bekerülnünk egy ilyen programba.

SS.: Ha már témánál vagyunk, kikkel zúznál legszívesebben álmaid turnéján?

P. F.: Azt hiszem minden metal banda álma, hogy az igazi nagyok előtt játszhasson, szóval minden bizonnyal gyilkos dolog lenne a Metallica-val, a Maiden-nel vagy a Slayer-rel körbe turnézni a világot. Ugyancsak el tudnák képzelni egy körutat az In Flames-es vagy Lamb Of God-os srácokkal, akik előtt bár már játszottunk korábban, de sajnos csak egyetlen show alkalmával.

SS.: Én amennyire látom, az osztrák csapatok nagyon feljövőben vannak mostanában. Testközelből mennyi érződik ebből? Rájött már a világ, hogy Ausztria a komolyzenén túl a fémben is otthonosan mozog?

P. F.: Az osztrák zene problémája mindigis az volt, hogy mindenki azt hiszi, hogy király és fantasztikus, csak mert egyszer, régen olyan géniusz zeneszerzőink voltak, mint Mozart vagy Schubert. Ennek következménye, hogy a sablon zene és az előadás minősége nem igazán tud versenyre kelni a nemzetközi színvonallal. Eléggé elkeserítő, hogy a legtöbb metal banda, akik miatt most ezt kérdezed, az északi szomszédainkkal való erős kapcsolataink (mint a kiadók és promoterek) miatt tudták csak Németországban felvenni a számaikat.

De van benne igazság. Van itt valami növekvő tudatosság, hogy valaminek mindig készen kell, hogy álljon Ausztriában, mindig egy lépéssel a nemzetközi sablon mögött, a csapatok pedig valóban próbálják minél magasabbra tenni a mércét a minőségi alapok tekintetében.

SS.: Biztosan felétek is akad jónéhány helyi csapat, akik minden igyekezetük ellenére sem tudnak igazán beférkőzni a jónevű bulikra, ezáltal szélesebb ismeretségre szert tenni. Kiket ajánlanál meghallgatásra?

P. F.: Trükkös kérdés, tényleg, :-/ Az emberek sokszor kérdezik ezt és mikor nem akarunk válaszolni, arrogánsnak és beképzeltnek tartanak bennünket. Az a helyzet, hogy ez egy veszélyes kérdés, mert akármikor megpróbálsz rá válaszolni őszintén és olyan fair módon, ahogyan csak lehetséges, így is elfelejted ezt vagy azt a bandát megemlíteni a felsorolásból, ez meg aztán elindíthat egy kisebb háborút a társzenészek ellen, és így tovább...

Minden, amit mondhatunk, hogy fantasztikus srácok vannak (nem csak) a helyi underground színtéren, és mikor érdeklődsz és keresgélni kezdesz, tuti, hogy hamarosan rábukkansz valami gyilkos zenére! Kísérjétek figyelemmel a helyi klub bulikat és fesztiválokat!

SS.: Talán nem tévedek, ha azt mondom, titeket sem hagyott hidegen Phil Anselmo eddigi pályafutása. Mit gondolsz, működhetne még manapság a Pantera sokat követelt visszatérése?

 

P. F.: Köszi a bókot, Phil abszolút egy, minden idők metal hősei közül! De Pantera valaha is a legjobb metal gitáros nélkül? Kizárt...

SS.: Az elmúlt évekre visszagondolva, mik voltak a legnagyobb őrültségek, amin keresztül mentél mióta zenélni kezdtél?

P. F.: Egy csomó őrült dolog történik, mikor éppen turnézunk, és túl sok van belőlük, hogy mindre emlékezzünk. De egy dolog mindenképpen van: mikor a gitárosunk, Mike, és a menedzserünk az In Flames-es srácokkal fociztak a színpadon a show bejezése után... :-)

SS.: Végezetül, jelenleg mik a legfőbb terveitek a jövőre nézve? Továbbra is maradtok a pusztulás útján?

P. F.: Ó, feltétlenül! Jelenleg már írjuk és alakítgatjuk az új dalokat a következő albumunkra, ami minden bizonnyal ütősebb lesz a The Way Of The Descent-nél, szóval legyetek óvatosak!

Szintén alakul pár nagy fesztivál és turné fellépés, a részletekért és minden más cuccért pedig csekkoljátok a honlapunkat a www.solemethod.com címen!

SS.: Köszi szépen a türelmet és a válaszokat. A tavaszi bulik valamelyikén találkozunk!

 

English version:

 

When I decided in January that I'll go to Wien and have some carnage on the Artas release party, I didn't even expected, that tonight I'll have my well-known giant metal luck to hear another mind-blowing band. As I already wrote down on my concert report, I really liked Sole Method's performance, then, after a torturer waiting period I got my cd from the Austrian groove-factory. And because I have the idea, to make an interview without any of the webzine borders, I think, now is the perfect time to ask some questions (actually, a little more than usually) from one of my fresh, just discovered band's members.

 

We waited for it, prepare for it, and so on, but yesterday finally arrived the promised Sole Method interview's answers. The best news are that they're currently working on a new album, but lets speak the competent person instead of me. Peter Fritz answered the questions:

 

Swamp Of Slaughter: Hey guys! You’re a quite new band in the scene, so let’s start with a little introduction. Who are you, and what can a headbanger expect, when hearing the name of Sole Method?

Peter Fritz: A bunch of guys from Styria, Austria, combining some thrash metal attitude with modern brutality!

SS.: After the demos and the first full-length album, how was your welcome in the metal world? When did you feel first time, that you already got a name in the local underground?

P. F.: Well, having played in different bands that had already made a name of themselves we didn’t enter the scene like some sort of newbies to the local metal world. So we were received with, like, some kind of anticipation; people were eager to see our new band, in a way.

SS.: After the debut in 2008, there comes a really aggressive continuation in last year’s October. What inspired the writing season? Where did you get these lots of energy?

P. F.: In fact we don’t consider Collateral Suicide as our debut album since we’ve already recorded a whole bunch of demos, promos and more or less full-length albums before, so to us, The Way of the Descent is our true debut on a label and backed with international distribution.

But thanks for the compliment. The energy you are speaking of may result from really standing behind a record like The Way… for the first time in our career; this might have pushed us so far…

SS.: Listening the new stuff, not only the songs, but the sound is carnaging cruelly, too. How much time did you need to make such a killer sound?

P. F.: Actually we’ve been searching for that sound ever since we started recording our stuff, so you can say that every little demo, promo etc. and every kind of experience we sucked up from working with international producers like Tue Madsen played a part in finally creating such a sound. But be prepared for our next record!

SS.: The cover and the booklet are both really particularly done. Is there any conception behind the look and the inside’s destructive mood?

P. F.: The Way of the Descent describes the going down of one’s personality, so therefore we chose some destructive and macabre images through history, and, what else can we say, our graphics designer Sebastian did an awesome job in creating the atmosphere the record demanded.

SS.: There’s a Judas Priest cover at the end of the tracklist. Why did you choose from them, and why exactly that song? If we have a look at the style, you’re into quite different music…

P. F.: In fact Mike and me had played that song in a different band before. And we still like the song and were having a great time performing it again on an album and kind of making it a part of our own sound.

SS.: While the introducing album was a self-released production, The Way Of The Descent is now out under the name of Twilight Records. Are this contract is the reward of the new stuff or they already discovered you, before the cd was finished?

P. F.: They were very interested in the promo which we sent to them after Collateral Suicide and the deal was signed immediately after the full length album was finished.

SS.: Did you talk about the release of Collateral Suicide, too? For example, here in Hungary, it’s impossible to get it…

P. F.: As a matter of fact not at all, because, as we’ve already explained, we regard The Way… as our first true album, so we rather put our and the company’s effort and energy into promoting this one.

SS.: You did a video clip in the age of the first album, for the – mind-blowing – song, called Go Sick. How did you remember for the turning? Are you planning to do the same action for one of the fresh tunes?

P. F.: Actually we did a making-of of The Way… which is online, but we are planning more on doing a video for a song on the next album which we are already in the middle of writing. But thinking back, shooting the Go Sick video was one of the most exhausting experiences so far; we were totally worn out after the last shot…

SS.: Sooner or later, every band have to face with the line-up changes’ curse, even if there’s friendship at the beginning. What’s up with this in SM? Have you already got some experiments or was there any conflict beneath the members in the past?

P. F.: The line-up at the moment is, I think, the best we could have put together. We've had some problems with our first bass player who didn't take it as seriously as we did. Luckily, an old friend of ours, Rob, had just quit his band when we decided to look for a new bass player, so one thing quickly led to another and we are very happy with him. The other three guys have been playing together for a long time, so you can say that obviously we've developed some strategies to overcome our musical and personal differences without starting a war among each other...

SS.: I’ve got the luck in January to see personally, that the new songs are works fine not just on cd, but in live, too. It seems like, if they were made to perform on stage…

P. F.: There's no way around that: We are and have always been a fucking heavy live band! In fact we struggle harder to bring our live energy and stage performance to the recording process than vice versa.

SS.: What do you think, which songs are the most brutal during a live show? What are yours, and what are the fans favourite?

P. F.: That's hard to say because it depends on so many factors: How are you feeling today? Are you really pissed because everything sucks? Then a super brutal blaster like Blasted and Broken is just perfect. Are you full of energy and eager to blow the audience away? - What it's like to be a Machine will be the best choice then. And so on..

As for the fans, I have no clue, honestly. Sometimes they demand really old songs like Go Sick, then a week later and hundreds of kilometres away the want to hear some songs from the album we've never played before live...

We personally love the rolling brutality of songs like What it's like to be a machine and Echoes of the Dark, but as a writer and performer all these songs are your babies somehow, and you have no real favourite.

SS.: You’ll support Neaera with some local bands on the Easter Bang festival in April. What kind of special strike are you planning, as a gift for Easter? :-)

P. F.: In fact we're planning nothing so far, but thanks for the hint; let's see what surprise gifts the Heavy Easter Bunny has with him then... ;-)

SS.: Anyway, how can you describe the Austrian club life? Where are the best places? Are the equipments are modern enough? I mean the sound, the space, and stuff like that…

P. F.: Generally the equipment is up to date, stages are ok most of the time, and sound and light is mostly your own responsibility. :-)

Good clubs are in the bigger cities like Vienna, Graz, Salzburg, Linz, Klagenfurt etc., but there are also fine clubs in some more remote parts of Austria, you just have to look for them and gather some information yourself. But you can say that all these clubs are no specific metal or rock clubs; all kinds of music and performing arts can be seen there.

SS.: There’ll be Metalfest again in May. Are you waiting for any of the bands? How’s your chances to perform on this three-day long metal insanity?

P. F.: Well, Arch Enemy, Amon Amarth and Amorphis are always worth watching, I think; and when we get there we will definitely support our Austrian fellows of The Sorrow, Belphegor and many others.

To be honest, the line-up of such festivals concerning smaller bands, as we are one, is more linked to the local (underground) scene and we are several hundred kilometres away, so it's quite hard to get into such a line-up...

SS.: If we’re talking about performing right now… With what bands should you touring in your dreams?

P. F.: I think that every metal band dreams of supporting one of the real big bands, so it would definitely be killer to tour the world with, like, Metallica, Iron Maiden, Slayer, etc. I can also imagine going on tour with some bands we've already played with, but as a matter of fact only one show, like In Flames or Lamb of God.

SS.: As far as I know, the Austrian bands are rising in nowadays. What can you feel from that as a part of the scene? Did the world actually found out, that the Austrian music life is not only about classical music?

P. F.: The problem with music in Austria is and has always been that many Austrians think they are great and fantastic just because there once were genius musicians like Mozart or Schubert. As a consequence, the standards of sound and  performing quality cannot really compete internationally. Sadly enough, most of the metal bands that you may have in mind now when asking this question have recorded their songs in Germany and have strong ties to our northern neighbours (like labels and promoters).

But it is true, there is something like a growing awareness that something needs to be done about Austria always being a step behind international standards, and bands really try to push the quality standard of their music constantly higher.

SS.: I’m sure that there are some groups, who don’t get the attention what they deserves. What bands can you suggest to listen to?

P. F.: Tricky question, really. :-/ People often ask that question and when we don't want to answer it they think we are arrogant and self-centred or whatever. Fact is: It's a dangerous question because whenever you try to answer it as honestly and as fair as possible, you may forget this or that band in your list of suggestions, and that might start a minor war with fellow musicians and so on...

All we can say is that there are fantastic bands in the (not only) local underground scene, and when you're interested and start searching, you'll soon come across some killer tunes! Check out local shows and festivals!

SS.: If I’m not mistaken, you’ve got some inspiration from Phil Anselmo’s works. What do you think, can a promiscuous Pantera re-union works fine in the current scene?

P. F.: Thanks for the compliment, Phil is definitely an all-time metal hero! But Pantera without the best metal guitar player ever? No way...

SS.: If you think through your whole career as a musician, what were the craziest situations during this time?

P. F.: A lot of crazy things just happen when you're on the road and there are too many to even remember all of them. But one thing definitely was our guitar player Mike and our stage manager playing soccer with In Flames on the stage after their show... :-)

SS.: Finally, what are your most important plans for the future? Will you still stay on the way of the descent?

P. F.: Oh definitely! We are already writing and arranging the songs for our next album which will definitely be more killer than The Way... already is, so watch out for that!

Also some big festival and tour shows are being set up, so check out our homepage www.solemethod.com for show dates and other stuff!!

SS.: Thank you so much for the answers and for your patience. See you on one of the spring shows!