Mi másról szólhatna a mostani bejegyzés, ha nem a tegnapi Ígéret lemezbemutatóról? Az ember azt hinné, hogy a hazai zenekarok koncertjén nincs meg az az emelkedettség, a ritkaság, a különlegesség fílingje, mint mikor egy határontúli banda látogat hozzánk, de azért ez így, ebben a formában nem teljesen igaz. Pedig a Dalriada esetén ez hatványozottan igaz (lehetne), hisz ha csak magamból indulok ki, őket láttam eddig legtöbbször élőben, mégis időről-időre élvezem a bulikat, ráadásul a tegnapi lemezbemutató alatt teljesen hatalmába kerített az az érzés, mint mikor mondjuk egy Ensiferum-ot, vagy Eluveitie-t várok a színpad előtt izgatottan - ez pedig tömören fogalmazva, jó.
Na nem úgy, mint a kapunyitás előtti várakozás. Ezúttal direkt nem mentem a Diesel-hez túl korán, sőt, majdhogynem pontosan kapunyitásra értem csak oda. Gondoltam a majd csak 5-kor kezdő Nightquest-ért senki sem fogja vérben forgó szemekkel betámadni az első sort, így nem kell aggódnom a pozícióm miatt. Ez végül így is történt, bőven kényelmesen elintéztem a ruhatárat és egyebeket, miközben próbáltam fejben kiheverni a kint mögöttem ácsorgó társaság felettébb magas színvonalú beszélgetését. Üggyel-bajjal sikerült is, de azért így magunk közt hadd jegyezzem meg, hogy pont az ilyen segghülye "nagy rockerek" miatt tart ott ma a rock és metal zene megítélése, ahol. Szóval ezúton is köszönjük a közreműködést, tényleg. A nyitás amúgy (ahogy azt a Diesel-nél az esetek többségében már megszokhattuk) még véletlenül sem történt meg időben. Nem néztem az időt, de úgy saccra félórás csúszással nyertünk bebocsátást. No de sebaj, legalább nem kellett sokáig várni a kezdésre.
Mire rendbe tettem magam, már jött is a Nightquest, hogy kicsit megalapozza az este hangulatát, ami több-kevesebb sikerrel meg is történt. Én mondjuk nem voltam különösebben elragadtatva az ötlettől, hogy fellépjenek aznap este, na nem azért, mert bármi bajom lenne velük, egyszerűen csak olyan fölösleges időhúzásnak tűnt egy gothic csapatot betolni a folk/black maraton elé. Egyébként ha jól emlékszem, két éve a Balaton Music Wave-en épp az énekesnőjük mellett álltam az Epica koncerten, amiről akkor persze fogalmam sem volt, mindössze utólag derült ki, mikor egy youtube-ra feltöltött videóm kommentjében súgta meg valaki, hogy az bizony Anna volt. Ami a koncertjüket illeti, az ének terén abszolút rendben voltak a dolgok, de ezzel gyakorlatilag el is lőttem az összes pozitívumot. A hangzás pocsék volt, a dobon és Annán kívül szinte semmit sem lehetett hallani, mintha ott sem lett volna a billentyűs és gitáros szekció. Másik, immáron sokkal szubjektívebb nyűgöm az volt, hogy csupa Tarja-s számot játszottak, holott nekem az a zenekar, hogy Nightwish, a Dark Passion Play-el, egyben Anette Olzon-nal kezdődik. Ebből kifolyólag én untam az egészet, hiába az olyan slágerek, mint a Bless The Child, a Nemo, a Wishmaster vagy a Schrott Petivel előadott Wish I Had An Angel, DPP. számok nélkül nekem a Nightwish olyan, mint só nélkül az étel.
A KerecsenSólyomra viszont nagyon kíváncsi voltam. Neten sok dícsérő szót olvastam az Aquileia Ostroma c. debüt lemezükkel kapcsolatban, bár azt hiszem mondanom sem kell, mennyit adok újabban a média véleményére, mégis magam is ígéretesnek találtam a csapatot, már csak úgy "pofára", látatlanban is. Azon mondjuk jót derültem, hogy mit össze nem hadakoztak előttem a díszletként funkcionáló koponyával, mire végre sikerült ráerősíteni a mikrofonállványra, mindenesetre jó látni, hogy azért a külsőségek terén is kezd fejlődni a hazai szcéna, mert hiába dobálózik mindenki a pózerséggel, ez is hozzátartozik, sőt szerves része egy előadásnak. Szerencsére nem csak nézni, de hallgatni is kellemes volt a sólymokat, abszolút nem egy visszafogott, szürke ágát képviselik a folk zenéknek, sokkal inkább a szenvedélyes jelzőt használnám jellemzésként. Görög Andris példás odaadással vezényelte le az egész műsort, nem volt semmi punnyadás és üresjárat. Zúzás volt és népzene, tehát pontosan az, amit az ember elvár, ha megkívánja a folk metal-t. Egyetlen kis negatívumként talán annyit említhetnék, hogy néha volt bennem olyan, hogy mostmár egy kicsit sok, kicsit túl van játszva a dolog, de ezt írjuk inkább az igyekezet számlájára és örüljünk, hogy úgyfest, az "utánpótlás" is alakulóban van itthon a stílus berkein belül.
Ha a Nightquest-nél szóvá tettem, hogy nem igazán passzolnak a kirakósba, akkor a Tűzmadár esetében ez hatványozottan igaz. Bármennyire jó arcok is Schrotiék, ezen az estén (meg mondjuk amúgy is...) a hátam közepére se kívántam a power metal-t - főleg nem Sear Bliss előtt. Ennek megoldására el tudtam volna képzelni pl. egy olyan opciót, hogy a Kerecsen után felcserélik a madarakat a Csejtey-vel, de gyanítom, hogy a nagyobb érdeklődésre való tekintettel ez az alternatíva szóba sem jöhetett a szervezőknél. Sóhajtottam hát egy mélyet és bambultam kifelé a nagyvilágba. Konkrétan Petiék zenéjével amúgy nincs bajom, pár éve még hallgattam őket, sőt, lemezbemutatójukon is voltam anno a Kultiplex-ben, de őszintén szólva mára már valami nagyon király körítéssel kell nekem tálalni a powa metal-t ahhoz, hogy egyáltalán ébren maradjak rajta. Itt elsősorban az új, modernebb megközelítésű számoknál ütötte meg a fülemet pár kellemes dallam, de ennyi és nem több. Bocs.
A pihenő után a Sear Bliss-nek már sikerült feltüzelnie a hangulatot, én legalábbis sokkal komfortosabban éreztem magam, mint eddig bármikor az este folyamán. Minden pöcsölés nélkül jöttek a sötét, morózus témák, egycsapásra éjfeketére mázolva ezzel a nemrég még aktuális "öröm-metalkodás" mámorát. Szinte jólesett bevágni azt a jellegzetes "trve kvlt" pofát és átadni magam az atmoszférikus gyönyörnek. Nem emlékszem pontosan, de talán a néhány évvel ezelőtti Dürer-es Moonsorrow koncert mellett tavaly mintha a Rockmaratonon is láttam volna őket, az viszont egész biztos, hogy a mostani buli volt a legütősebb, amit eddig a srácoktól láttam. Végig megvolt a szigorú sötétség és a minőségi tálalás, dalok terén pedig sikerült elég változatos setlist-et összerakni. Jól meg volt mozgatva a csapat egész diszkográfiája, a '96-os Phantoms tényleg nagyon minőségi black metal-ja pedig külön örömmel töltött el. Annak ellenére, hogy elsősorban azért mégiscsak a Dalriada miatt mentem, szívesen hallgattam volna még őket, sőt, kimondottan igényeltem a folytatást, ami aztán sajnos egy dal ráadásban ki is merült. Nem baj, látjuk még őket is élőben, ebben biztos vagyok.
És akkor Dalriada. Az átszerelés alatt pont azon gondolkodtam, hogy a rengeteg fesztiválon túl láttam-e már Andrisékat klub bulin, mire nagy keservesen beugrott egy, még a Szelek album megjelenésének idején esedékes koncert a PeCsa-ban, egy Paganfesten. Szóval ha más nem, legalább e téren volt valami újdonság érzetem, bár ahogy azt fentebb írtam, így is meglepően felfokozott állapotban vártam a kezdést. A Dalriada koncertekről már önmagában sokat elárul, hogy nem először fordult elő, hogy már a hangolás alatt olyan alaphangulatot sikerült megteremteni, ami a kisebb - vagy mondjuk inkább úgy, kevésbé lelkes és intenzív - bandák esetében élesben sem szokott sikerülni.
Kezdésnek aztán jött a rögtön együtt éneklésre ösztönző Nap És A Szél Háza, majd a Szelek és az Arany-Album dalai következtek felváltva, betűzve a Védj Meg Láng egyest és a Téli Ének-et a sorba. Ekkor már beletörődtem, hogy 2 órás program ide vagy oda, a Kikelet album most is száműzött, pedig eleinte még nagy reményeim voltak, hogy mikor, ha nem most? Ezt minden alkalommal elmondom, és most is el fogom: nem értem miért! Jó, nem egy mai darab, de mondhat bárki bármit, az az anyag nemhogy a csapat legjobb munkája, de nemzetközi szinten is az egyik legjobb folk metal album amit valaha hallottam - még ha a gyorsan-frissen megismert Ígéret komoly "vetélytársnak" is tűnik így hirtelen, merthogy valóban fergeteges az új cucc, az tagadhatatlan. "Vígaszdíj" azért jutott így is, mert a Szentföldet leszámítva a két kedvenc Dalriada nótámat (Tűzhozó és Búcsúzó) így is eltolták a Kikeletről, mégis rendre van egy halvány hiányérzetem a 2007-es lemez mellőzése miatt.
Ettől eltekintve viszont semmi másba nem tudok belekötni. A hangzás a Diesel akusztikáját ismerve meglepően tökéletes volt, minden szépen arányosan szólt, a népi hangszerek is hibátlanul kivehetőek voltak - gyönyörű volt, komolyan mondom. Régen hallottam már ilyen jól megszólaló koncertet, főleg itthon. Innentől kezdve meg már minden csak a zenén múlt, azt meg szerintem 10/10 ember látatlanban is megmondja, hogy gyakorlatilag mindegy, mit és hogyan játszanak, a hangulat kivétel nélkül, mindig remek. Most is így volt ez, ráadásul a tudat, hogy az új lemezt (egyúttal az AFM-es szerződést) ünnepeltük még inkább megdobta az egészet, valamint az sem elhanyagolható tény, hogy a friss szerzemények nem csupán lemezen, de élőben is működnek. Elég csak a klipes Hajdútáncot említeni, amit levonulás után a közönség egy emberként követelt a zenekartól, Laurát károgni látni, pedig külön élmény volt. :) A 2 óra végül olyan hamar elrepült, hogy még így is kevésnek tűnt a jóból, pedig most aztán tényleg megkaptunk mindent, amit csak kívánhatunk. Legközelebb pedig esküszöm Kikelet-es transzparenssel fogok koncertre menni egy hatalmas Szentföld felirattal díszítve. Elégedetlenségről persze szó sincs, király volt - ezredszer is!
Setlist (sorrend nélkül): Védj Meg Láng - 1. rész; Téli Ének; Búcsúzó; Tűzhozó; A Nap És A Szél Háza; Égi Madár; Hazatérés; Tavaszköszöntő; Zách Klára; János Pap Országa; Bor Vitéz; Szent László - 1-2. rész; A Walesi Bárdok - 1-2-3. rész; Szondi Két Apródja - 1. rész; Hajdútánc; Ígéret; Kinizsi Mulatsága; Leszek A Csillag; Leszek A Hold.
Éjfél körül aztán a nép bő kétharmada elillant a klubból, így a Csejtey-re már alig néhányan maradtak talpon a színpad előtt. Én gyorsan eltűztem megvenni az Ígéretet, mielőtt elpakolják ezt a mesterművet, majd egy pohár sörrel sikerült újra életet öntenem magamba az utolsó látnivaló előtt. Mire visszaértem már egy hatalmas mutáns fej díszelgett pontosan az orrom előtt, amitől aztán előre semmi mást nem láttam a rondaságon kívül - bár hozzáteszem nem is igazán volt mit nézni, a kásás hangzású reszelés nagyrészét ugyanis amolyan levezető jellegű egészséges headbangeléssel töltöttem. Sok mindent nem is fűznek hozzá a látottakhoz. Polír mentes black metal, mindenféle kellemes vagy kellemetlen meglepetés nélkül, se több, se kevesebb. Az én fülemnek jólesett így a haza út előtt, de azért legyünk őszinték, ha épp black metal-ra vágyom, erősen kétlem, hogy pont egy Csejtey lemezt indítanék útjára a lejátszómban.
Valahogy így alakult hát a szombati Ígéret lemezbemutató. Ahogy azt előre sejteni lehetett, a Sear Bliss és természetesen a Dalriada vitte el az estét, de személy szerint a KerecsenSólyomnak is örültem élőben. Azt gondolom, senki sem bánta meg, aki eljött, kellemes este volt, a kelleténél talán kicsit sokszínűbb felhozatallal, ám ez legyen a legnagyobb problémánk, amíg 2500 Ft-ért ilyen ütős, összesen 8 órán át tartó metal ünnepeket élvezhetünk hazánk világszínvonalú büszkeségével, a Dalriadával megkoronázva!
